Vajon ilyenkor miért nem vagyunk képesek normálisan viselkedni?
Sértettség, fájdalom, kivagyiság. Ezek mind előjönnek valamelyik félnél.
Adott esetben itt egyikünknél.
Huszon év után beleállni abba, hogy a másik fél kisemmizve legyen anyagila és érzelmileg is eléggé elfogadhatatlan számomra.
Jómagam nyugodt szívvel szeretnék a gyermekeim elé állni bármikor. És ha szükség lesz (márpedig sajnos egyszer biztosan) meg kell tudniuk az igazságot.
Jelen esetben teljességgel elzárkózik a nejem ettől, mondván nincs közük a gyerekeknek ehhez.
Hát ebben sem értünk egyet, mivel igen is tisztában kell legyen egy gyerek az őt érintő változásokról.