Oldal kiválasztása

Borzasztó nehézre sikerült ez az év vége!

Rengeteg munka mellett ami időt csak tudtam azt a gyermekeimmel töltöttem.
Persze ez nem volt könnyű, hiszen az édesanyjuk megint nem adta oda a láthatásra mindkettőjüket.
Már úgy érzem valamiféle perverzítás ez nála.
De a lényeg, hogy szánkózás, játszóház és közös játékok és beszélgetések voltak melyek feledhetetlenek.

Közben tartani magam a gyermekek elött, hogy a gyámügy elindította a védelembevételi eljárást is.

De itt lesz a karácsony és a szilveszter amikor végre ismét több napot tölthetünk el együtt.
Remélem örülni fognak az ajándékuknak is. Én nagyon várom!

Hajdúszoboszló, majdnem egy hét, szilveszteri fürdő party.

De beárnyékolja a vágyakozásomat a mai nap. 🙁
Sajnos azt hiszem elvesztettem már barátként is a majdnem 30 éves szerelmemet.

Azt a nőt akiért serdülőkorom óta rajongtam, vágyakoztam.

Mindez egy forró tea végett. 🙁
Fáradtan, de azonnal csináltam kérésére teát neki. Hiszen beteg. Megfázott.
De fáradtságom miatt valószínűleg nem hallottam meg, hogy hogyan kéri a teát.

És forró lett. 🙁

Igyekeztem segíteni a gyerek számítógées játékának telepítésében, fürdetésben…
De kevés volt! Ő többet szeretett volna.
És ezt ma megkaptam munka közben.

Hordjam el a dolgaim. 🙁

Igen összeomlottam, a kollégáim vígasztaltak hiszen ők is tudják mennyire kötődöm eme hölgyhöz.
Lassan harminc év az harminc év.
Munka után mentem, hogy kivert kutyaként pakoljam a kevés dolgaim miközben romokban hevertem.

És némi telefonhívás után még el is indultam érte, hogy mégis haza vigyem. Hiszen beteg.
És nem utolsó sorban, hogy talán béküljünk. Legalább a számomra oly nagyon vágyott barátság megmaradhasson.

De nem!

Beszállt az autóba és csak szapult és próbált sértegetni, bántani.

Ősszeomlottam! Remegve adtam át a lakáskulcsokat.

Elvesztettem a számomra egyik legfontosabb embert!

De nem tehetem, hogy magamba fordulok, hiszen két gyermek várja hogy együtt lehessünk.
Karácsonyozzunk, szilveszterezzünk.