Tisza tavi nyaralásunk óta már majdnem egy hét eltelt.
Ezidő alatt megjött közel egy hónap elteltével a bírósági jegyzőkönyv is. Azon már nem csodálkozik senki, hogy a már nem engem képviselő ügyvéd kapta meg.
A gyerekek az anyukánál reggeltől-estig nyomkodják a számítógépet és ki sem mozdulnak.
Illetve nem írhatok ilyet, mert a kicsit elvitte egyik nap az osztálytársához medencézni 4 egész órányit.
A nagyobbik akárhogy kérte őt nem. Én magam nyugtattam telefonon keresztül, hogy ha sikerül beszélnie a barátjával akkor esetleg következő héten én viszem ki őket.
Viszont sikerült másikkal beszélnie, ahova le tudott bicajozni és még el is engedte oda az anyja.
De miért is ne engedné, hiszen a családsegítős barátok ezek akik segítették eddig is az ellenem folyó hadműveletet.
Ezen kívűl a világ legszomorúbb dolga történt velem. 🙁
Sajnos beszélgetés és megbeszélés helyett ismét volt egy nő aki a fejem felett tudott dönteni. De a nagyobb baj, hogy meg sem akart hallgatni.
Pedig Ő az akitől középiskolás korom óta gyermeket szerettem volna.
Minimális esélyeim is elszálltak mára, hiszen neki is van két szép gyermeke. Igaz elvált Ő is, de teljesen más közegben élt és él.
Itt én mára csak „proli” vagyok aki nem elég liberális. Továbbá azt sem veszi észre, hogy mennyire szeretnék neki segíteni.
De a legnagyobb baj, hogy tőle kaptam a legnagyobb segítséget és támogatást a szüleim mellett a válásom indulásakor és mostanra túlterheltem.
Annyira, hogy akármennyire is küzdünk talán a barátságunk sem tud megmaradni a jövőben.
Én ezt nagyon sajnálom, még akkor is ha külön világ a mi kettőnk élete.
Annyi maradt mára, hogy talán én vagyok az egyetlen férfi az életében aki ennyire ragaszkodott hozzá.
Emiatt lehetett szerencsém az elmúlt három évtizedben, hogy a rokonai 75%-át megismerhessem.
Míg a férje talán az anyjához is csak épp felment.
Tudom el kéne engednem!
De nem megy, nem akarom!